TÓTH TAMÁS TISZTELETÉRE
Győzelem vagy halál!
Ez volt a jelmondata! Csak most értettem meg igazán... Fontos dolgokat tanított!! Legyenek álmaid:. -Mirkóval hekket grillezni a Hold Kettőn.... Lehajózni az Olasz csizma sarkáig, h cápára horgászhassanak... Pingvineket nézni, de csakis az Antarktiszon, mert oda szinte nem lehet bejutni... Legyenek terveid: Lecserléni a Seatot mert kisebb mint az én Vitarám és ez gáz..ááá. Inkább a Vitarát cseréljük le egy Fiat Pinockiora.. Mégiscsak lecserélni a kocsit hogy tudja húzni a nagy hajót. Ricsivel baklavát gyártani mert az finom. Anyum meghajóztatni de csakis viharban mert azt szereti. Megtanulni citromos kismigont gyártani, meg békát. Befejezni Atlantiszt, és turistákat vinni. Venni egy családi házat ahol lenne egy minimalac.. Mert az olyan cukiiii.. Megcsinálni a hajós C-t, az autós E-t. Vendégház Csoknyavisontán és onnan kirándulni be a környéket. Oda menni a nyugiba ha öregek leszünk. Mert amúgy meg költözünk ki a Vir szigetre. Az a hely gyógyította a szívét. Folytatnom kellene, lehetne is... de nincs erőm. Élt. Szeretett élni. Imádta a barátait. És a családját is de azt nem csinálta mindig jól. Tudta igazándiból... Pedig olyan büszke volt rájuk. De azt hitte van idő. Lesz még idő mindent megjavitani. Mintha tudta volna hogy kettőnknek viszont nincs elég ideje. Pedig arra is volt terv. Első este leirta... Amit adatott azt kimaxoltuk. Imádta ha hozzá érek. Mintha tőltekezett volna az érintésemből. De mikor finoman áttette a kezem a kocsiban a lábáról a saját combomra tudtam hogy kapaszkodni kell mert most bekapcsolt a Rallyversenyző üzemmód.. Köszönöm, hogy velünk voltál. Köszönöm, hogy mikor első randi után magyaráztam h nekem most nem fér bele kapcsolat akkor nem hagytad magad lerázni és beleáltál. Köszönöm a tanításaidat. Ezzel nem haladtam jól.. A lélek él.. Találkozunk.....
Tamás 1972. május 3-án született Székesfehérváron.
Tamás iskolái után autószerelőnek tanult – az autók iránti szenvedélye egész életén át elkísérte. Ez nemcsak egy érdeklődés volt számára, hanem egyfajta életstílus: a szerelés, a vezetés és a sebesség szeretete végig ott volt a mindennapjaiban.
Tünde személyében fiatalon rátalált a szerelem. Házasságukból két gyermek született, Ákos és Regina. Apaként büszke volt gyermekeire – Reginára, akit „űrhajónak” nevezett kivételes esze miatt, és Ákosra, akiben a saját makacsságát ismerte fel. Ákos számára az édesapja mindig is több volt egy egyszerű apánál. Gyermekként, amikor mások a tévében látott akcióhősökre néztek fel, őt a saját apja ejtette ámulatba. Mert kevés gyermeknek adatik meg, hogy autóversenyző apja legyen – aki nemcsak a pályán, hanem az életben is különleges élményeket ad. Ákos gyermekkora tele volt motorokkal, versenyautókkal, szereléssel, versenyekkel – olyan emlékekkel, amelyeket más csak filmekben lát. És ezekben az élményekben nemcsak a sebesség, a benzingőz és az izgalom volt benne, hanem a közös idő, a nevetés, a büszkeség és a példakép jelenléte is. Ezért lett számára az apja az igazi szuperhős. Volt idő, amikor büszkén vitte be az iskolába azt az újságot, amelyben Tamás szerepelt – mintha csak egy képregény címlapja lett volna, csak épp ez nem mese volt, hanem a saját apja valódi története. Ez a rajongás később közös szenvedéllyé alakult: az autók és a versenyzés szeretete összekötötte őket.
Amikor először vitte versenyautóval, ...
... Ákos cukkolta apját, hogy az autós játékokban ő a gyorsabb – mire Tamás megmutatta neki, mit jelent az „igazi tempó”. Ákos falfehéren szállt ki az autóból, és azt mondta, hogy többet nem ül be mellé. Ez persze nem volt igaz, gyerekként csak az apja mellé ült be. A közös utak, motorozások, versenypályák és beszélgetések a kapcsolatuk szerves részei lettek. Bár Tamás már rég nem versenyzett, örömmel adta át a stafétabotot fiának – most már nem a volán mögött, hanem amolyan csapatfőnökként segítette őt.
Nem a szakmájában állt pályára. Először rövid időt töltött rendőrként, majd családi vállalkozásként feleségével vendéglátóhelyeket üzemeltettek, többek között a Kapufa sörözőt Szabadbattyánban, a Pampuska büfét Velencén és a Holland éttermet Székesfehérváron. Ezek az évek sok kalandot, tapasztalatot és még több barátságot hoztak és gyermekeiknek is sok élményt adtak. Az autóversenyzés fiatal korától nagy álma volt. 2000-es évek elején kezdett el rallyzni, egész hamar sikerült neki felsőbb kategóriákba kerülni.
Élete során több szerelem is betoppant – ezek mind formálták, színesítették napjait. Feleségével végül külön utakra léptek, de új kapcsolatokat is talált. Katával együtt Lillát is saját lányaként szerette, és az utolsó hónapokban Judit oldalán ismét rátalált egyfajta békére, játékosságra és új tervekre. Tamás rendszeresen valamilyen csínnyel ébresztette Judit fiait, amikor ő nem volt otthon - képes volt partvist és egyéb takarító eszközöket támasztani az ajtónak, csak hogy meglepje őket egy vicces reggellel. Bár csak három hónapjuk volt együtt, ezalatt is sok közös emléket gyűjtöttek – fagyizások, piacolások, grillezések, kutyasétáltatások – apró, de annál értékesebb pillanatok.
Tamás megosztotta vele álmait is
- köztük a legfontosabbat: egyszer mezítláb sétálni a homokban Balin. És persze ott volt az örökös versenyszellem is - még Judittal is “gyorsulásit” játszottak hazafelé a cukrász üzemtől és néha talán hagyta nyerni. Máskor viszont, amikor Tamás mellett régi barátja, Bunyus ült, biztosan nem hagyta. Ezekben a pillanatokban is benne volt minden: játék, szenvedély és az élet szeretete.
Mindig kereste a társaságot. Könnyen barátkozott, volt egy története minden helyzetre – és mindig akadt mellette néhány jóbarát: Benkovics László (Bunyus), Dornai Tibor, Pápai Tamás, Radács Károly, Kovács Ferenc, Stipkovits Gerhárd – és még sokan mások, akik őrzik a közös élményeket.
Az utolsó években a horvát tengerpart, különösen a Vír-szigetek váltak a szívének kedves helyévé. Megszerezte a hajóvezetői engedélyt, és ha csak tehette, a tengert választotta kikapcsolódásnak – ott tudott igazán megpihenni.
Tamás nem volt hibátlan ember – ahogy senki sem az. Makacssága sokszor akadályozta abban, hogy közeledjen, vagy beismerje, ha hibázott. Családjával való kapcsolatai sem voltak mindig felhőtlenek. Mégis, figyelt rájuk – akár távolból is –, és a maga módján törődött velük.
Sosem nőtt ki igazán a gyermeki énjéből.
Volt benne valami örökké komisz, játékos – és talán épp ez tette szerethetővé. Életigenlő ember volt, aki nem aggodalmaskodott a holnap miatt. Mindig tele volt tervekkel, még ha nem mindegyiket valósította is meg. Imádta az életet, a jó ételt – húst hússal, édességet édességgel –, már gyerek korában sem lehetett biztonságban a kamrában eldugott csokoládé.
Kevés idő adatott neki, de sokat élt – többet, mint sokan mások, akik hosszabb éveket kaptak.
Egészsége az utóbbi időben már megromlott, küzdött a vérnyomásával, a szívével, és a cukorbetegséggel is. Július 13-án agyvérzést kapott, majd néhány nappal később, július 16-án örökre itt hagyott minket.
Búcsúznak a közeli- és távoli rokonok, barátok, valamint mindazok, akik életének valamely szakaszán mellette voltak: ismerősök, szomszédok. Mindenki, aki ismerte és szerette.
Könnyeket hullathatsz, mert elment, vagy mosolyoghatsz, mert élt.
Becsukhatod a szemed, s kívánhatod, hogy visszajöjjön, vagy kinyithatod a szemed,
S láthatod, mi mindent hagyott hátra.
Emlékezhetsz rá, csak arra, hogy elment, vagy ápolhatod emlékét,
Hogy tovább élhessen!”